Alonso elmondta, hogy mikor tervezi a visszavonulást
Több, mint két évtizede – kis megszakítással – a Forma-1 tagja Fernando Alonso. 44 éves jelenleg, és jövőre is biztosan ...
Több, mint két évtizede – kis megszakítással – a Forma-1 tagja Fernando Alonso. 44 éves jelenleg, és jövőre is biztosan ...
Augusztus 25-én Jonathan Rea bejelentette, hogy a 2025-ös szezon végén búcsút int a Superbike-világbajnokságnak. Ezzel véget ér egy aranykorszak: a ...
Karrierje legrosszabb formájában van a Ferrarihoz igazolt Lewis Hamilton. A brit rekordbajnok idén még nem állt dobogón, miközben az egyik ...
A Red Bull idei szenvedését látva folyamatos téma a címvédő Max Verstappen jövője. Az ő esetében egy másik csapathoz való ...
A korábbi világbajnok, Nico Rosberg úgy véli, hogy Max Verstappen esetében is elképzelhető egy olyan döntés, mint amit ő hozott ...
Négy éve verhetetlen a mai mezőny legnagyobb sztárja Max Verstappen, azonban, ha valakinél, akkor nála borítékolható, hogy nem lesz extrém ...
A mezőny korelnöke a 43 éves Fernando Alonso, akinek továbbra is komoly és ambíciózus tervei vannak a Forma-1-ben. A kétszeres ...
Nyolc évvel ezelőtt felért a csúcsra Nico Rosberg és világbajnok lett, és azzal a lendülettel be is jelentette a visszavonulását. ...
A napokban hosszabbított két évvel, és marad a Red Bull kötelékében Sergio Pérez. A már 34 éves mexikói a szerződése ...
A 90-es évek vége, 2000-es évek elejének egyik meghatározó F1-es pilótája volt Ralf Schumacher. A hétszeres világbajnok öccse több futamot ...
F1 pontverseny (Top5):
Versenyzők:
|
|
1. Oscar Piastri
|
324
|
2. Lando Norris
|
299
|
3. Max Verstappen
|
255
|
4. George Russell
|
212
|
5. Charles Leclerc
|
165
|
Csapatok:
|
|
1. McLaren
|
623
|
2. Mercedes
|
290
|
3. Ferrari
|
286
|
4. Red Bull
|
272
|
5. Williams
|
101
|
Frissítve: 2025.09.22. 06:38 |
Az elmúlt hónapokban egyre többet hallani arról, hogy a mesterséges intelligencia (AI, MI) által vezérelt botok elveszik a forgalmat a...
A Szingapúri Nagydíj a Forma-1 egyik legkülönlegesebb és legfülledtebb állomása. Az éjszakai utcai pálya a szezon egyik leglátványosabb versenyhelyszíne. A...